Vizsgaközpontunk sikeresen akkreditált a mérlegképes könyvelői, valamint adótanácsadói és okleveles adószakértői hatósági vizsgák szervezésére és lebonyolítására.

A hatósági vizsgára az alábbi linken található űrlap kitöltésével tud jelentkezni:


JELENTKEZÉS VIZSGÁRA

A hatósági vizsgára történő Jelentkezés benyújtásának határideje:

A meghirdetett hatósági vizsga első napját megelőző hatvanadik nap.

Jelentkezés beérkezéséről a Vizsgaközpont, a beküldőnek visszajelzést ad a megadott elérhetőségek valamelyikén.

Hatósági vizsgára csak az a jelentkező bocsátható, aki a vizsgára jelentkezés, illetve a SZVK-ban található vizsgára bocsátáshoz szükséges előfeltételeket teljesítette.

A vizsgára való jelentkezéssel egyidejűleg, be kell nyújtani a SZVK-ban előírt iskolai végzettséget vagy szakmai előképzettséget igazoló (a képző intézmény által hitelesített másolatát), valamint a SZVK-ban meghatározott egyéb feltételek teljesítését igazoló dokumentumot, továbbá – rendelkezésre állás esetén – a szakmai képzés befejezését igazoló bizonyítványt. Amennyiben a vizsgára való jelentkezéskor nem áll(nak) rendelkezésre a vizsgára bocsátás feltételeit igazoló dokumentumok, illetve a SZVK vagy egyéb jogszabály más határidőt nem rögzít, legkésőbb a vizsga előtti 17. napig kell az(oka)t elküldeni a hatosagivizsga@devizsga e-mail címre,  illetve megküldeni a Vizsgaközpont számára postai úton.

A jelentkezéshez csatolt igazoló dokumentumokat a Vizsgaközpont ellenőrzi. A jelentkezési határidő lejárta után a Vizsgaközpont visszaigazolja a jelentkezés elfogadását, a hiánytalanul feltöltött és/vagy  postai úton megküldött dokumentumok függvényében a Vizsgaközpont a jelentkezés jóváhagyásával dönt arról, hogy a vizsgázó megfelel a SZVK-ban előírt vizsgára bocsátás feltételeinek, illetve felszólítást küld a hiányzó dokumentumok pótlására.

Amennyiben a jelentkező a jelentkezéskor vagy a Vizsgaközpont tájékoztatásának megfelelő határidőig, illetve a SZVK-ban vagy más jogszabályban megadott határidőig nem igazolja, hogy megfelel a szakmai vizsgára bocsátás SZVK-ban meghatározott feltételeinek, úgy a jelentkezését a Vizsgaközpont törli, melyről jelentkező írásbeli tájékoztatást kap.

A Vizsgaközpont a jelentkezés elbírálása során tájékoztatja a jelentkezőt, hogy az időben, előre jelzett különleges igényeinek, egyedi rendkívüli szükségleteinek figyelembevételére az Szkr.-re, illetve a 607/2023 (XII. 22.) Korm. rendeletre  tekintettel van lehetőség.

A Vizsgaközpont az egyenlő esélyek biztosítása érdekében, a jelentkezéskor felméri a konkrét segítségnyújtásra, speciális feltételekre vonatkozó igényeket. A Vizsgaközpont az igények megvalósíthatóságát mérlegeli, bevonva az érintett vizsgahelyszínt is, szükség esetén további információkért felveszi a kapcsolatot a jelentkezővel. A Vizsgaközpont vezetője a rendelkezésre álló információk alapján dönt a speciális igények teljesítéséről, a döntésről a jelentkezőt a megadott elérhetőségek valamelyikén írásban, a jelentkezési határidő lejárta után legfeljebb 10 nappal tájékoztatja.

A vizsgázó írásban kap értesítést a hatósági vizsga pontos időpontjáról és helyszínéről a hatósági vizsga megkezdése előtt legalább hét nappal.

A felmentés ill. az egyéb kérelmek tárgyában hozott döntésekről készült határozatot legkésőbb a hatósági vizsga megkezdése előtt öt nappal a vizsgaközpont a megadott elérhetőségek valamelyikén eljuttatja a vizsgázónak.

A hatósági vizsga letétele alól a szakmai és vizsgakövetelményben foglaltak szerint adható felmentés.

A szakképzésről szóló törvény szerint sajátos nevelési igényű vagy fogyatékossággal élő személynek minősülő vizsgázó kérelmére, fogyatékossága miatt az adott vizsgafeladat eltérő – szóbeli helyett gyakorlati, továbbá gyakorlati helyett szóbeli – vizsgával, valamint az adott vizsgafeladatra a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott időnél hosszabb idő alatt is teljesíthető. A hosszabbítás nem haladhatja meg a szakmai és vizsgakövetelményben előírt időtartam harminc százalékát.

A vizsgázó felmentés iránti vagy egyéb írásban benyújtott kérelme alapján a vizsgaközpont javaslatot készít elő a vizsgabizottság részére. A kérelmek tárgyában a vizsgabizottság dönt. A vizsgabizottság a döntéséről határozatot hoz, amelyről a vizsgázót legkésőbb a hatósági vizsga megkezdése előtt öt nappal tájékoztatja. A vizsgabizottság a határozatot vizsgajegyzőkönyvben rögzíti.

A javító- vagy pótlóvizsgára való jelentkezéskor a vizsgázónak a jelentkezési lapjához csatolnia kell a hatósági vizsgaközpont által hitelesített vizsgalapot.

A jelentkezés érvénytelen, ha:

–           hiányosan vagy rosszul kitöltött,

–           nincs aláírva, vagy a jelentkezőt nem lehet beazonosítani, vagy

–           határidőn túl érkezett meg.

Elutasításra kerül a jelentkezés, ha a szükséges díjfizetés határidőre nem történik meg.

A vizsgára jelentkezés lemondására/visszavonására az adott vizsga első vizsgatevékenységének megkezdését megelőző 15. napig van lehetősége a jelentkezőnek. (A lemondás  az hatosagivizsga@devizsga.hu email-re történhet.) Ezt követően a vizsgaközpontnak nem kell elfogadnia a törlésre vonatkozó kérelmet. A kérelem alapján egyedi döntés hozható.

A javító- vagy pótlóvizsgára való jelentkezéskor a vizsgázónak a jelentkezési lapjához csatolnia kell a hatósági vizsgaközpont által hitelesített vizsgalapot.

A jelentkezési lap érvénytelen, ha:

–           hiányosan vagy rosszul kitöltött,

–           nincs aláírva, vagy a jelentkezőt nem lehet beazonosítani, vagy

–           határidőn túl érkezett meg.

Elutasításra kerül a jelentkezés, ha a szükséges díjfizetés határidőre nem történik meg.

Amennyiben további információra van szüksége a hatosagivizsga@devizsga.hu e-mail címen, illetve telefonon is megkereshet bennünket: 0652/437 311/17 mellék

Ajánlott honlapok

Elérhetőségeink

Cím

4030 Debrecen, Fokos utca 12.

Telefon

+36 52 437-311 (17-es mellék)

Email

info@devizsga.hu

Ügyfélfogadási idő

Hétfő: 8:00 – 15:00
Kedd: 8:00 – 15:00
Szerda: 8:00 – 15:00
Csütörtök: 8:00 – 15:00
Péntek: 8:00 – 12:00
Bizonyítvány átvétel és projektmunka leadása ettől eltérő időpontban is lehetséges az épület nyitvatartási ideje alatt.

Megközelíthetőség

Autóbusszal

15H, 15YH, 41Y, 30A, 30H, 48,

Vécsey utca elnevezésű megállóhely

Autóval

Parkoló a Fokos utca irányából

Korlátozott számban az udvaron + 2 db mozgássérült parkoló, illetve díjmentesen az utcán.

Üzenjen nekünk!